Élt egyszer egy földműves, feleségével, két lányával.
Egyik nap elment a pékségbe. A virágárus bódéja mellett haladt el, mint mindig. Most is megnézte a kínálatot, mint mindig. Egyszerre megakadt a tekintete. Egy csodaszép fekete rózsa volt, amilyet még sohasem látott. Azonnal kiment a fejéből a pékség: megvette a rózsát.
Otthon a konyhaasztalra tette egy gyönyörű vázába. Az egész családja álmélkodott: a rózsa szinte megbabonázta őket.
Aztán este lefeküdtek aludni. Sűrű, sötét felhők takarták el az eget, süvített a szél. A paraszt felriadt álmából. Különös zajokat hallott. Elhessegetett a fejéből minden rossz gondolatot. Hisz csak a szél rázza az ágakat.
Reggel bement a legkisebb lánya szobájába.
S a kislánynak át volt vágva a torka.
Szép, szomorú temetést rendeztek a lánynak. S a gyász kifejezéseként a földműves egy szál fekete rózsát vett az idős nénitől, a virágosbódéban.
Otthon egy fekete abroszra helyezte, az abroszt a konyhaasztalra tette.
Este lefeküdtek aludni. Szép, csendes este volt. A paraszt éjjel megint furcsa neszeket hallott.
Reggel bement a nagyobbik lánya szobájába.
A lánynak el volt metszve a torka.
Szép, szomorú temetés. A gyászt egy éjfekete rózsa fejezte ki a konyhaasztalon.
Mikor a gazda reggel felkelt, holtan találta a feleségét maga mellett.
Temetés.
Este egy fekete rózsát tett a gyász jelképeként az éjjeliszekrényre. És egy kést a párnája alá.
Tiszta volt az ég, a telihold fénye besütött az ablakon. A neszekre a paraszt kinyitotta a szemét.
Egy kéz nyúlt ki a rózsából. A kézben egy tőr méretű tövis.
Az ember nem tétovázott: egy mozdulattal levágta a kezet. Velőtrázó sikoly töltötte be a kis szobát. Süket csönd maradt utána.
Reggel az ember a pékség felé tartott. A virágosbódé mellett haladt el, mint mindig.
A virágárusnak hiányzott az egyik keze...